Az év minden évszakában lehet eltenni gyümölcsöt. Az ősz az alma, áfonya, csipkebogyó, szőlő, kökény, szilva és a körte ideje. Körtéből leggyakrabban befőttet készítenek, pedig a különféle lekvárok, dzsemek, egyéb gyümölcsökkel kombinált befőttek is nagyon finomak. Elkészítésük egyszerű, nem időigényes.
Körte vörösborban
Arányok: 1 kg körte / 1 l vörösbor / 1 rúd fahéj / 1 szegfűszeg / 3 szem feketebors
A vörösbort öntsük egy zománcedénybe. A körtét hámozzuk meg, magházát vágjuk ki. Dobjuk bele azonnal a vörösborba. A fűszereket csavarjuk egy gézdarabba. A bort kezdjük el melegíteni lassú tűzön, tegyük bele az összecsomagolt fűszereket, forraljuk fel, majd ezután állítsuk a lángot takarékra. 20 percig hagyjuk az egészet rotyogni, míg a gyümölcs átveszi a bor színét és zamatát. Ha abbahagyjuk a főzést, vegyük ki a körtéket (ha már egy kicsit kihűlt) és tegyük befőttes üvegekbe. Osszuk szét rajta a szirupot, majd vízfürdőben a forrástól számítva 10 percig gőzöljük.
Körtedzsem
Arányok: 1 kg körte / 80 dkg cukor / 1 citrom / 1 pohár víz
A citromról reszeljük le héját. Hámozzuk meg a körtét, vágjuk kockára, és locsoljuk meg a citrom levével. Rakjuk a körtét és a cukrot rétegesen egy tálba, és hagyjuk egy napig állni. Másnap öntsük hozzá a vizet, tegyük bele egy lábosba és rakjuk fel nagy lángon főzni, közben folyamatosan kevergessük. Mikor forrni kezd, vegyük le a lángot takarékra. Kb. 20-25 percig főzzük tovább. Öt perccel a főzési idő letelte előtt szórjuk bele a citromhéjat.
Ha megfőtt, tegyük befőttes üvegekbe.
Narancsos körtedzsem
Arányok: 1,5 kg körte / 1,5 kg cukor / 1 citrom / 2 narancs
Hámozzuk meg és vágjuk négyfelé a körtét, locsoljuk meg a citrom levével. Mossuk le a narancsot és hámozzuk le a héját. Tegyük lábasba a körtedarabokat, öntsük fel vízzel és főzzük kb. 15 percig. Adjuk hozzá a narancshéjat és a cukrot. Folyamatos keverés mellett forraljuk fel, majd lassú tűzön főzzük kb. egy óra hosszat. A kész dzsemet töltsük üvegekbe és azonnal zárjuk le.
Fűszeres körtebefőtt
Arányok: 3 kg körte / 7 dl száraz fehérbor / 2 dkg cukor / 2 db fahéj / 8 szem szegfűszeg / 3 szem ánizs / 1 citrom
A kemény körtéket hámozzuk meg, vágjuk négyfelé, magházát vágjuk ki. Tegyük azonnal citromos vízbe, hogy nehogy megbarnuljon. A bort, a cukrot, a fűszereket és a citrom lehámozott héját forraljuk fel. A körtéket vegyük ki a áztatóvízből, és tegyük át a fűszeres borba. 8-10 percig főzzük lassú lángon, majd tésztaszűrővel emeljük ki a gyümölcsöt, és tegyük üvegekbe. A levet még egyszer forraljuk fel, csavarjuk bele a citrom levét, és öntsük rá a körtékre. Az üvegeket zárjuk le, és szárazgőzben hagyjuk kihűlni.
Körte szirupban
Arányok: 1 kg körte / 1 l víz / 1 citrom leve / 60 dkg cukor
Tegyük a cukrot a vízbe, forraljuk fel és hagyjuk kihűlni. Hámozzuk meg és vágjuk négy felé a körtét, merítsük citromos vízbe, majd tegyük üvegekbe. Öntsük rá a szirupot, úgy hogy beborítsa. A citrom levét osszuk el az üvegek között. 20 percen keresztül sterilizáljuk 90 fokon.